Ma vagyok utoljára a munkahelyemen, így szeretnék tőletek is elbúcsúzni. Köszönöm szépen nektek az eltelt már másfél évet (azt a mindenit, már ennyi), köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk, és minden bloggernek a legjobbakat kívánom. Örülök, hogy megismerhettem itt rengeteg nagyon jó és tehetséges embert, kívánom nektek, hogy a Web4-et tudjátok ugródeszkaként használni, és minél jobb dolgokat elérni az életben!
Jómagam külföldre távozom, egészen pontosan Dublinba, azt hiszem, eljött az ideje. Remélem, nem fogtok rám rossz szívvel emlékezni, én nagyon megkedveltem mindannyiótokat. Sajnos még nem tudok arról, hogy ki lesz az utódom, de majd bemutatom nektek (vagy bemutatkozik ő maga), fogadjátok majd olyan szeretettel és kedvességgel, mint engem is.
További jó blogolást kívánok és mindent köszönök!



Kommentek
(1)
Kellemes ünnepeket és sok sikert az új munkához, ami úgyis simán fog menni.^^
Köszönök mindent, hogy a Web4 csapat tagja lettem, hogy remek Web4 bulikat szerveztél, hogy egy ilyen remek közösséget hoztál össze. Kívánok neked sok sikert a továbbiakban és azért nagyon remélem, hogy nem most láttunk utoljára erre!
(1)
Köszönjük a sok segítséget, a találkozókon jó kis traccspartikat. Remélem vissza-vissza tekintesz majd és ha lesz WEB4-es buli (remélem lesz már, az egy éves találkozó is elmaradt) akkor te leszel a meglepetés vendég!
Puszi!